A podcast műsor Mátrahzán készült, alább a felvett beszélgetés szerkesztett változata olvasható.

– Főorvos Úr, ne vágjunk mindjárt a szakmai rész közepébe, kezdjük könnyedebb témával: ha az ember nem betegként látogat ide, megfogalmazódhat benne, hogy bármennyi időt képes lenne eltölteni ebben a gyönyörű környezetben!
– Így igaz, noha intézményünk szükségszerűségből jött létre, ugyanis Trianonban a hegyvidékeinkkel együtt elveszítettük a szanatóriumainkat is. A kormány lépett, s 1934-re létrejött az akkori Európa legnagyobb és legmodernebb ilyen jellegű intézete. Azért esett a választás a Mátrára, mert itt találtak megfelelő vízforrást. Eleinte a mellkas-sebészettől kezdve volt itt mindenféle tevékenység, de a fő profil már akkor is a tbc, a tuberkulózis felszámolására irányuló törekvés volt. Később megváltozott a kórház jellege, s építettek köré egy gyönyörű angolparkot is.

– Aztán következett a második világháború…
– Igen, ami az intézetben is nagy veszteségeket okozott. Az épületek felét lebombázták, ma is vannak itt katonasírok. A világégést követően a kórház eleinte ötven ággyal működött, a park újjáépítésében pedig a szovjetek szibériai, azaz a Mátrától „némiképp” idegen fenyőfákkal segítettek. Önellátásra kellett berendezkedni, hiszen annak idején mások voltak az infrastrukturális viszonyok, nehezebb volt a közlekedés is. Éppen ezért valaha pékség és saját disznóhizlalda is működött itt. Az idők során aztán lassanként kialakult a jelenlegi arculat.

– Amit folyamatosan modernizálnak…
– Utóbbira a 90-es évektől nyílt lehetőség, ekkortól jelentek meg a pályázatok, amiknek a segítségével sok mindent elvégeztünk. Igaz ugyanakkor, hogy az alapoktól kezdve szükség lenne egy teljes generálozásra úgy Mátraházán, mint Kékestetőn. Ehhez kormányzati támogatásra volna szükség, mivel a becsült költség mintegy hétmilliárd forint.

– Mint említette, részben változott az intézet tevékenysége is.
– Egyes osztályok máshová kerültek, például a sebészet a fővárosba, de a bronchológia és a rehabilitáció megmaradt. A tébécét, ha nem is teljes mértékben, az 1950-es évekre nagyrészt sikerült felszámolni. Napjainkban a betegek 40 százalékát tüdődaganattal kezeljük, a többiek légúti fertőzéssel, krónikus hörghuruttal és tüdőtágulattal érkeznek hozzánk.

– Nem árulunk el titkot, hiszen többször megírtam, hogy mintegy másfél éve engem is itt gyógyítanak. Kezelőorvosom, dr. Horváth Magdolna, a pulmonológiai osztály vezetője úgy fogalmazott: ez a kórház valóságos ajándék. S ezt nem csak az infrastruktúrára és a környezetre értette, hanem a felszereltségre és kollégáik felkészültségére is.
– Valóban, a pályázati lehetőségek éveken át tartó eredményes kihasználtsága nyomán napjainkban intézetünkben működik Magyarország egyik legmodernebb bronchológiája és tüdőgyógyászata. A kivizsgálások teljes spektrumát el tudjuk végezni, miként az országos onkológián a műtéti beavatkozásokat és a sugárkezeléseket is. Kialakult egy multidiszciplináris, több területen bevált együttműködés, ami gyors és eredményes. Nagyon fontos a naprakészség. Ma már nem tüdődaganatban gondolkodunk, hanem molekuláris szinten határozzuk meg a betegséget, s ebben Mátraháza az élen jár.

– Mindezek alapján mire számíthat egy daganatos beteg, ha először jön az Önök kórházába?
– Mindegyiküknél 52 génes vizsgálatot végzünk, a ritka betegségek esetében pedig 500 géneset. Molekuláris-genetikai szinten próbáljuk analizálni a betegségüket, kiválasztani a betegség kialakulásáért felelős gént, s ennek megfelelően alakítjuk a kezelésüket. Jómagam is molekuláris-onkológus vagyok – mesterszakon az országban egyedüliként. Kitűnő a bronchológiai „csapatunk” is, például dr. Barta Aliz doktornő helyben megnézi a szövettant, s a beteget addig nem ébresztjük fel, amíg megfelelő mintát nem vettünk tőle. A logisztika innentől egyszerű: megtörténik a patológiai vizsgálat, majd a daganat molekuláris-genetikai feldolgozása, s következhet a kezelés. Nyugat-Európában ez így működik, és a magyar onkológiai társaság is a harmonizált irányelvek szerint tevékenykedik.

– Nap mint nap tapasztalom, hogy a daganatos betegeket elsősorban a túlélés esélyei érdeklik… Bevallom, én sem vagyok kivétel.
– Valamikor azt mondtuk, hogy a nem operálható, áttétes daganatos betegek ötéves túlélésére hét százalék az esély, aztán ez emelkedett, és ma már 50 százalék körüli arányról beszélhetünk. Ötven százalékuk megéri az öt évet, sőt, azon túl is további éveket. Ha nem is tudjuk meggyógyítani a daganatot, el kell érnünk egy olyan krónikus állapotot, amikor még évekig kezelhető. Ráadásul a halál oka nem is minden esetben a daganat, hanem más tényező. A cél egyébként az lenne, hogy megérjék akár a 70-80 életévüket.

– A rákbetegség eredete tudható már?
– Még mindig nem, csak az, hogy rengeteg környezeti ártalom és a dohányzás is okozhatja. Egyelőre az sem világos, hogy az ember genetikája mitől változott meg. Tudjuk, hogy vannak molekuláris célzott gének, amiket kezelni kell, de a mechanizmus a mai napig nem tisztázott. Vélhetően Nobel-díjat ér majd a felfedezés.

– A kívülállók közül is sokan úgy látják, az elmúlt években rohamosan fejlődött a tüdőgyógyászat. Milyenek a kilátások?
– Egyrészt nagyon biztató a molekuláris célterápia, amiről már beszéltem, a másik óriási fejlődés pedig az immunterápia alkalmazásában mutatkozik. Utóbbi viharos gyorsasággal terjedt el; miután felfedezői megkapták a Nobel-díjat, a gyógyszergyártók is „rákattantak”. Az amerikai, az európai és a magyar hatóságok, látva az eredményeket, hamar reagáltak, s kiadták az engedélyeket. Immár négy éve, hogy rutinszerűen alkalmazzuk. Természetesen ebben is rejlenek még lehetőségek, világszerte zajlanak a klinikai vizsgálatok. Nagyon drága kezelésről van szó, de a betegnek nem kell fizetnie érte. Továbbra is nagyon fontos a kemoterápia is, ami akkor a leghatékonyabb, ha immunterápiával kombináljuk. Ezt, mint minden hazai centrum, mi is tudjuk biztosítani: ha bejön a beteg, ugyanazt a kezelést kapja, mint Bécsben, Brüsszelben vagy Genfben. Sőt, a hazai egészségügy e téren sokkal „bőkezűbb” volt, mint sok más nyugat-európai országé, amelyekben hosszú ideig nem akartak költeni az új eljárásra. A túlélés esélye napjainkban Magyarországon megegyezik a többi országéval. Ma már természetesen a máshol is alkalmazzák. A gyógyszergyártók a globális piacot vették célba, aminek köszönhetően egységes irányelvek alapján – hiszen nem is történhetne másként – folyamatosan fejlesztenek, ami az egészség számára is nyereség.

A teljes beszélgetés meghallgatható itt.

Forrás, fotó: heol.hu