A képalkotó diagnosztika célja, hogy a test belső szerkezetéről pontos képet adjon – mindezt anélkül, hogy műtéti beavatkozás során valós betekintésre lenne szükség. Ezek a vizsgálatok segítenek a betegségek korai felismerésében, a diagnózis pontosításában és sokszor a megfelelő kezelés kiválasztásában is. Dr. Keczán Nándor, a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet radiológiai osztályvezetője segít eligazodni a leggyakrabban alkalmazott módszerek között.

Röntgen: a csontok és árnyékok gyors térképe

A legismertebb és legrégebbi képalkotó diagnosztikai eljárás a röntgenvizsgálat. A módszer lényege, hogy a testet meghatározott irányokból nagy energiájú, láthatatlan sugarak segítségével világítjuk át, amelyek a különböző szöveteken eltérő mértékben képesek áthaladni. A csont például – sűrűsége miatt – nagyobb mértékben elnyeli ezeket a sugarakat, míg a tüdő légtartalma szinte teljesen átereszti. Tulajdonképpen a különböző szövetek eltérő röntgensugár-elnyelő képessége jelenik meg a képeken. A röntgen legnagyobb előnye a gyorsaság és az egyszerűség. Éppen ezért gyakran használjuk első lépésként csonttörések, mellkasi panaszok, például tüdőgyulladás gyanúja esetén. Daganatgyanú esetén is fontos kiindulópont lehet – egy mellkasröntgen például felvetheti az elváltozás gyanúját –, de a diagnózis pontosításához ilyenkor sok esetben további vizsgálatokra, például CT-re van szükség. A digitális technológia lehetővé tette a dinamikus röntgenvizsgálatok kivitelezését is, amikor nem néhány kép készül a páciensről, hanem valós időben vizsgálunk bizonyos folyamatokat, mozgásokat röntgen-átvilágítással. Ilyen esetekben gyakran kontrasztanyagot is alkalmazunk, például, ha a nyelés vagy a bélműködés folyamatát szeretnénk vizsgálni.

CT: metszetről metszetre rajzolódik ki a belső kép

A CT, vagyis komputertomográfia nem más, mint egy rendkívül részletes belső térkép a testünkről. A módszer a röntgen továbbfejlesztett változata: a testet sok irányból világítják át röntgensugárral, majd a számítógép ezeket a felvételeket háromdimenziós képpé állítja össze. Így a szervek és az esetleges elváltozások minden oldalról vizsgálhatók – mintha körbejárnánk őket anélkül, hogy a testet fel kellene nyitni.

A CT-vizsgálat számos esetben gyors és részletgazdag információt nyújt. Különösen hasznos súlyos baleseti sérüléseknél, koponyaűrben zajló folyamatok diagnózisához, mint például stroke vagy agyvérzés gyanújakor, illetve hasűri eltérések kivizsgálásakor.

A CT-vizsgálat nagy előnye – mondja Dr. Keczán Nándor –, hogy akár néhány perc alatt elkészül, így sürgős ellátást igénylő helyzetekben különösen fontos szerepet tölt be. Mivel azonban röntgensugárzást használ, az orvos minden esetben mérlegeli, hogy valóban indokolt-e az elvégzése – a vizsgálat hasznának mindig nagyobbnak kell lennie, mint a sugárterhelés kockázata.

MRI: pontos kép a lágy szövetekről

A mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) nem használ röntgensugarakat, ehelyett erős mágneses tér és rádióhullámok segítségével hoz létre rendkívül részletgazdag képet a test belső szerkezetéről. A módszer a szövetekben található vízmolekulákban lévő hidrogénatomok mágneses viselkedésén alapul. Az MRI különösen jól alkalmazható az agy, a gerincvelő, az ízületek, az izmok, illetve a hasi és kismedencei szervek vizsgálatára – olyan területeken is, ahol más képalkotó módszerek kevésbé pontosak.

Hátránya, hogy a vizsgálat hosszabb ideig tart, és a páciensnek mozdulatlanul kell feküdnie egy szűk, alagútszerű térben, amit egyesek – főleg klausztrofóbiára hajlamosak – nehezen viselnek. A hangos gépzaj és a hosszan tartó mozdulatlanság tovább fokozhatja a kellemetlenségérzetet. Emellett bizonyos beültetett eszközök – például régebbi pacemakerek, fémklipszek vagy nem MRI-kompatibilis protézisek – kockázatot jelenthetnek a vizsgálat során. Ezért minden esetben az orvosnak előzetesen ellenőriznie kell, hogy az MRI vizsgálat biztonságosan elvégezhető-e az adott páciensnél.

Ultrahang – amikor mozgásban válik láthatóvá, ami máskor rejtve marad

Míg más képalkotó vizsgálatok többnyire egy-egy pillanatképet rögzítenek, az ultrahang valós időben mutatja a szervek mozgását és működését, így olyan eltéréseket is kimutathatunk segítségével, amelyek más módszerekkel könnyen rejtve maradhatnának.

Az ultrahang napjainkban az egyik leggyakrabban alkalmazott képalkotó eljárás a mindennapi orvosi gyakorlatban. A készülék magas frekvenciájú hanghullámokat bocsát a testbe, amelyek a különböző szövetekről visszaverődve képet alkotnak a monitoron. A vizsgálat teljesen fájdalommentes, nem jár sugárterheléssel, ezért biztonságosan és akár többször is elvégezhető. Gyakran alkalmazzák a hasi szervek – például a máj, epehólyag, vese, hasnyálmirigy –, a pajzsmirigy, a szív, az ízületek, a lágyrészek és a nyaki erek vizsgálatára is. Várandósság során rendszeresen használják a magzat fejlődésének követésére.

Nagy előnye, hogy ma már hordozható, kézben tartható készülékek is elérhetők, így az ultrahang akár a betegágynál is azonnal alkalmazható – sürgősségi helyzetekben ez különösen nagy segítséget jelent az orvosok számára a gyors döntések meghozatalában.

A kérdés dönti el, nem a módszer

Dr. Keczán Nándor hangsúlyozza: nem létezik egyetlen, „legjobb” képalkotó vizsgálat. Minden eljárás más és más elváltozások kimutatására alkalmas, és a radiológus orvos mindig azt választja, amely a konkrét kérdésre a legpontosabban tud választ adni. Minden eljárásnak megvannak a maga előnyei, ugyanakkor erős korlátai is. Nemcsak a vizsgálni kívánt testtájék, de a feltételezett kórállapot, a páciens állapota, kórelőzményei is befolyásolják az ideális vizsgálati eljárás kiválasztását. Gyakran többféle módszert is egymás után alkalmazunk, egymás eredményeit kiegészítve vagy megerősítve. Például, ha egy tüdődaganat gyanúját először mellkasröntgennel vetik fel, a CT-vizsgálat részletesebb képet ad a daganat elhelyezkedéséről és kiterjedéséről, a PET-CT segít megítélni az elváltozás anyagcseréjét és aktivitását, míg ultrahanggal vezérelhető lehet a mintavétel a szövettani vizsgálathoz.

A képalkotó eljárások a modern orvoslás nélkülözhetetlen eszközei: segítik a korai felismerést, a pontos diagnózis felállítását és a személyre szabott kezelés megtervezését. Azt, hogy melyik vizsgálatot alkalmazzák, mindig az adott páciens állapota és a diagnosztikai cél határozza meg.

Összeállította: Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet