Körmendi István 1923-ban született Budapesten, abban a közegben, ahol a gyógyítás nem csupán foglalkozás, hanem életforma volt. Édesapja körzeti orvosként dolgozott, és bár nem ösztönözte fiát az orvosi pályára, személyisége és hivatásának gyakorlása mégis döntően formálta életútját. A családi praxis légköre, a betegek és az orvos közötti bizalom és közelség élménye már fiatalon elindította azon az úton, amelyről később sem tért le.

Tanulmányait a történelem tragikus fordulatai törték meg: a zsidótörvények és a munkaszolgálat évei nemcsak életét, hanem pályáját is súlyosan megnehezítették. Mindezek ellenére megingathatatlan elszántsággal ragaszkodott választott hivatásához – még akkor is, amikor csak „lopva”, vendéghallgatóként vehetett részt az egyetemi előadásokon. A háborút követően, 1950-ben vehette át orvosi diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen.
 
Pályáját a budapesti II. Sz. Gyermekklinikán kezdte, majd katonai szolgálatát a Központi Honvédkórház fertőző és belgyógyászati osztályán teljesítette. 1957-ben vette át az édesapja által alapított háziorvosi praxist, amelyet ezt követően évtizedeken át, állhatatos elhivatottsággal és odaadással vitt tovább. Az általa képviselt orvoslás középpontjában mindvégig az ember állt: a beteg, akinek nemcsak testi gyógyulásra, hanem figyelemre, megértésre és lelki támogatásra is szüksége van.
 
Nyugdíjazását követően sem szakadt el hivatásától. A gyógyítás számára nem munka volt, hanem lételem – olyan belső késztetés, amely élete végéig aktívan tartotta. Generációk nőttek fel a kezei alatt. Pácienseivel bizalmon és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot alakított ki.
 
Szaktudását folyamatosan fejlesztette, tapasztalatait publikációkban és szakmai fórumokon is megosztotta, valamint aktívan részt vett a medikusok gyakorlati oktatásában, hozzájárulva ezzel a következő orvosgenerációk felkészítéséhez. Rendkívül büszke volt rá, hogy két alkalommal is kiadásra került életműve kvintesszenciája: 1986-ban a Medicina gondozásában Az általános orvoslás gyakorlata című kétkötetes munka, majd 2015-ben A háziorvoslás-családorvoslás gyakorlata című, ugyancsak kétkötetes mű. E második, több, mint 1400 oldalas könyvet 92 évesen írta és szerkesztette egymaga.
 
Életművének egyik legszebb lenyomata az a több mint százéves családi praxis, amelyet édesapja alapított, és amelyet ő maga évtizedeken át gondozott, továbbadva annak szellemiségét a következő generációknak is. 
 
A gyógyítás iránti elhivatottság nemcsak saját életútját határozta meg, hanem családjában is tovább öröklődött: lánya és veje is az orvosi hivatást választotta, továbbvíve ezzel a több generáción átívelő gyógyítás hagyományát.
 
Dr. Körmendi István számára a családorvoslás nem csupán szakma volt, hanem hivatás és szenvedély – olyan elkötelezettség, amely élete végéig elkísérte, és amelyben saját megfogalmazása szerint is otthonra talált. Az a mély empátia, amellyel betegei felé fordult, egyben azt is jelentette, hogy a gyógyítás örömei mellett annak terheit is magán viselte – a veszteségek fájdalmát, az emberi sorsok súlyát.
 
Távozásával nem csak egy kivételes tudású orvost, hanem egy olyan embert veszítettünk el, aki a gyógyítás legnemesebb hagyományait képviselte: a figyelmet, az alázatot, az emberséget és a hűséget választott hivatásához.
 
Dr. Körmendi Istvánt 2026. április 10-én, 13:00 órakor helyezik végső nyugalomra a Farkasréti Izraelita Temetőben.