Az Országos Kórházi Főigazgatóság a dolgozók felé együttműködő és elkötelezett a korrekt és megnyugtató megoldások megtalálásában. A felmerült munkaügyi kérdéseket a felek konstruktív párbeszéd keretében kezelik, így a lakosság továbbra is biztonságban számíthat a megszokott színvonalú betegellátásra.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság kötelességének tekinti a fenntartása alá tartozó intézményekben a betegellátás folytonosságának szavatolását, valamint az állampolgárok tárgyilagos tájékoztatását az ellátást érintő esetleges változásokról.

Ezúton hangsúlyozzuk, hogy Makó és Hódmezővásárhely tekintetében az elmúlt két hónap során válsághelyzet nem alakult ki: sem fekvőbeteg-ellátó egység bezárására, sem járóbeteg-rendelés felfüggesztésére nem került sor. A gyógyító munka mind a nappali, mind az ügyeleti időszakban zavartalanul zajlott, s annak folyamatossága jelenleg is biztosított.

Az érintett intézmény a betegek ellátását a hatályos jogszabályi keretek mentén megszervezte, a munkavállalók pedig hiánytalanul részesülnek a jogszabályban előírt pénzügyi és természetbeni juttatásokban. Főigazgatóságunk figyelemmel kíséri a kórházvezetés és a munkavállalók közötti munkaügyi egyeztetéseket, melyek oka a felek közötti eltérő jogértelmezés. 

Meglátásunk szerint a tárgyaló felek – a kórház vezetése, a jogi képviselők és a dolgozók egyaránt – mindvégig a konstruktív párbeszéd és a kölcsönös tolerancia jegyében jártak el; jogsértő vagy etikailag kifogásolható magatartás egyik fél részéről sem merült fel. A tárgyaló felek a fenntartó irányába kifejezetten azzal a kéréssel fordultak, hogy az egyeztetések a nyilvánosság kizárásával történjenek.  Kérjük mind az érdekképviseleteket, mind a sajtó munkatársait, hogy a tárgyaló partnerek ilyen irányú kérését tartsák tiszteletben.

Meggyőződésünk, hogy az egyeztetések a közeljövőben mindkét fél számára megnyugtató eredménnyel zárulnak, így Makó és Hódmezővásárhely lakossága a továbbiakban is stabil és magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesül.