Hazánkban, és a világon a második leggyakoribb haláloknak tekinthető a daganatos megbetegedés. Elfogadott szempont, hogy a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők onkológiai rehabilitációja mihamarabb el kell, hogy kezdődjön.

A Magyar Nemzeti Rákellenes Program szerves része a rehabilitáció, illetve az onkológiai betegek rehabilitációs és hospice hálózatának kiépítése. Ezt az aspektust figyelembe véve egy úgynevezett komplex onkológiai ellátást nyújtanak Miskolcon és az országban második helyen Egerben, a Markhot Ferenc Kórházban. Ez az úgynevezett prehabilitációs program. Az egri ellátásról dr. Deme Dániel Ph. D., az onkológiai osztály vezetője beszélt.

„A nevében benne van a lényege, a prehabilitáció megelőző kezeléseket jelent, felkészítő programokat az onkológiai betegek ellátásában. Több nyugat-európai országban már működik, hazánkban pedig először Miskolcon, majd másodszor itt Egerben vezettük be” – mondta a kezdetekről a szakember, hozzátéve, hogy több szakember segítségével valósul meg ez a támogató program, tulajdonképpen összefogja a társszakmákat, s bizottság vezeti a munkát.

„Akkor indokolt ebbe a programba belépni, amikor kiderül a rosszindulatú daganat megléte. Amikor megszületik a szövettani diagnózis, megtörténik a beteg további terápiájának meghatározása. Ha további onkológiai kezelésre van szükség, a betegnek ezekre fel kell készülnie testileg és lelkileg egyaránt, ekkor javasolt a prehabilitációs program” – részletezte Deme Dániel.

Mint mondta, négy beteg vett részt eddig a programban, és fontos kiemelni, hogy önkéntes alapon lehet ehhez csatlakozni. Az ellátás lépcsőiről a következőket ismertette:
„A beteg beutalóval veheti igénybe a programot, aminek során állapotfelmérés történik jól megfogalmazott kérdésekkel, vagyis felmérjük, mire van szüksége, emellett figyelembe vesszük a kéréseit, a beküldő javaslatát. Utána kiválasztjuk a programelemeket, és megszervezzük a betegutakat a társszakmák felé. A négy betegből kettő igényelte a gyógytornát, egyiküknek diétás tanácsadásra volt szüksége, két beteg pedig pszichológus segítségét kérte” – fejtette ki a szakorvos. Kiemelte továbbá, hogy nemcsak társszakmák – gyógytorna, diétás tanácsadás, pszichológiai segítségnyújtás, szociális munkás által nyújtott segítség, lelkészi segítségnyújtás és mentálhigiénés szakember által nyújtott segítség – kapcsolódtak be a munkába, hanem önkéntes szervezetek is, így a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete, a Simonton-csoport és a REGEA Alapítvány.

A négy beteg általi visszajelzések jók, lelkesedéssel fogadták a részvételt:
„Azt várjuk, hogy a betegszám nőni fog, és bővítenünk kell az erőforrásokat. Mivel ez egy nemzetközileg elfogadott program, abban bízunk, hogy intézményünk vonzáskörzetében is egyre nagyobb teret nyer” – zárta ismertetőjét az onkológiai osztály vezetője.

 

Forrás: HEOL.hu